a tegnapom egy vontatott rémálom volt. nem akartam felkelni, aztán meg kapkodnom kellett, h időben el tudjak indulni edzésre. csak ez érdekelt és idegbetegen nézegettem az órát, h mikor tudok úgy indulni, h az edzés is meglegyen, végezzek háromig és odaérjek a következő programomra. az edzés teljesen az agyamra ment, menni kell, menni kell, menni kell, ez dübögött csak a fejemben. végre elindultam a lehetséges utolsó pillanatban és akkor az volt, h nem nyílt ki a garázskapu. az érzelmi hullámzásom félretéve, a tények: a távirányítóval volt baj. azt hittem elromlott, mert már így is darabokban hordom. az elemre nem gondoltam, mert nemrég cseréltem. várakoztam egy ideig, hátha jön vki és megment, de nem jött. mehettem volna gyalog is, bár ahhoz már késő volt kissé, de fele cuccom a kocsiban volt, fele a kezemben. a kocsi nem ott lakik, ahol én, és a házban lecserélhették a kapukulcsot, mert az nem nyitotta, ami eddig. végül feljöttem, h keressek távirányító másoló helyet a neten, lehetőleg a közelben, mert nem vagyok egy bkv bajnok, meg idő se volt hosszú utazásokra. ha már feljöttem és neteznem kellett, az edzést el kellett engednem. vagyis kiegyeztem magammal, h itthon csinálom este. ezeket a gyakorlatokat is abszolút meg lehetett oldani itthon. úgyhoyg akkor ezt elengedtem és a távirányítóra koncentráltam, meg időközben eljött az ebéd ideje, főztem és ettem villámgyorsan. ez alatt letelt a közeli pláza mister minitjében is az ebédidő, ahol a távirányítót akartam intézni és elindulhattam. a cuccom beadtam a közeli pékségbe, h ne kelljen már feljönnöm érte, de cipelni se. kaptam egy lejárt bkv jegyet és egy ötletet, h kit hívjak fel távirányító ügyben. épp elértem a villamosig, mikor egyszer csak azt vettem észre, h bekopogok egy kocsi ablakán és megkérdezem nem arra mennek-e, amerre én, és ha igen, elvisznek-e. nem arra mentek, de elvittek. (?!?!?!) vmi extrém kedvesek voltak, most költöztek vidékről pestre és jegyük is volt, mert épp aznap vették meg életük első tömbjegyét, de inkább elvittek. azt hittem itt fordult a napom és a nap is nekem süt, főleg, h egy ismerős csaj meg megdicsért, h mi kurvacsinos vagyok, fodrásznál voltam-e (fogytam ugye, csak ez nem mindenkinek esik le rögtön, így sokszor jönnek a hajammal). de aztán hamar lelohadt a kedvem, mikor kiderült, h a mister minit eltolta az ebédidejét egy órával (ezt hogy?!) és pont akkor kezdett neki, mikor odaértem. nem hittem el! vártam hát összesen két órát, h kiderüljön, h nincs egy darab távirányítója se, majd jövő héten, meg az enyémet így nem ismeri fel, h van-e nekik, mert nincs meg az eleje... ezzel becsattogtam a boltba és vettem mégis egy elemet. és akkor kiderült, h ezzel meg is oldódott minden problémám. khm. jó, kell új távirányító, az fix, de eléggé örültem, h ezzel ezt a problémát ugorhattam is. hazagyalogoltam nagy boldogan, felvettem a cuccom a pékségből és elégedetten mentem az utamra tovább. a nap mondjuk nem lett jó ezek után se. legnagyobb boldogságom az volt, h megcsináltam a lábedzést. 

ez a bejegyzés annyira unalmas (mint a többi), h ki is akartam törölni, de az okos blogger már elmentette, így megmarad...